A vírusok, mint „biológiai frissítések”

A vírusokat hagyományosan külső kórokozóknak tekintik, amelyek fertőző betegségeket okoznak. Azonban az utóbbi évtizedekben egyre több bizonyíték utal arra, hogy a vírusok és exoszómák funkciója nem csupán patogén hatású, hanem részt vesznek a sejtek közötti kommunikációban és az evolúciós adaptációban. Az emberi genom jelentős része endogén retrovírusokból áll, amelyek a fajok közötti genetikai információátadásban és az evolúciós változásokban játszanak szerepet. Továbbá, az exoszómák és endoszómák szerepe a sejten belüli méregtelenítési és információs folyamatokban arra utal, hogy a "vírusfertőzések" egyes esetekben nem külső támadásként, hanem a szervezet belső válaszreakciójaként értelmezhetők. Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy a vírusok és exoszómák újraértelmezhetők-e egy biológiai információs rendszer részeként, amely a sejtek és organizmusok közötti kommunikációt segíti.

 

Vírusok, Exoszómák és Evolúciós Adaptáció: Új Paradigma a Biológiai Kommunikációban

1. Bevezetés

A vírusokat hagyományosan kórokozóként azonosítják, amelyek fertőzéssel és replikációval terjednek a gazdaszervezetben (Koonin et al., 2019). Azonban a modern genomikai kutatások kimutatták, hogy az emberi és állati genom jelentős részét endogén retrovírusok alkotják, amelyek az evolúció során beépültek a DNS-be (Feschotte & Gilbert, 2012). Ez felveti a kérdést: vajon a vírusok valóban külső ágensek, vagy a biológiai adaptáció részét képezik?

Az utóbbi években az exoszómák és más sejtmikrovezikulák kutatása rávilágított arra, hogy ezek a struktúrák képesek genetikai információt közvetíteni sejtek között (Tkach & Théry, 2016). Az exoszómák tartalmazhatnak RNS-molekulákat, fehérjéket és lipideket, és befolyásolhatják a célsejtek genetikai expresszióját (Yáñez-Mó et al., 2015). Mivel a vírusok és exoszómák közötti különbség minimális, felmerül a lehetőség, hogy a vírusok inkább kommunikációs eszközök, mintsem kórokozók (Gould et al., 2003).



2. Vírusok és genetikai adaptáció

2.1. Endogén retrovírusok és az emberi genom

Az emberi genom körülbelül 8%-a endogén retrovírusokból áll, amelyek ősi fertőzések révén épültek be a DNS-be (Feschotte & Gilbert, 2012). Ezek egy része funkcionális génekké alakult, például a placenta kialakulásában kulcsszerepet játszó syncytin gén egy ősi retrovírusból származik (Dupressoir et al., 2012).

Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a vírusok nemcsak kórokozók, hanem evolúciós hajtóerők is lehetnek, amelyek genetikai módosulásokat segítenek elő.

2.2. A vírusok, mint „biológiai frissítések”

Ha a vírusok képesek genetikai információt hordozni és populációszinten terjedni, akkor elképzelhető, hogy bizonyos járványok valójában globális biológiai adaptációs mechanizmusok. Egyes kutatók szerint a vírusok „természetes vakcinaként” működhetnek, elősegítve az immunrendszer fejlődését és a populáció genetikai adaptációját (Houldcroft & Underdown, 2016).



3. Exoszómák és a méregtelenítés kapcsolata

3.1. Exoszómák, mint sejtkommunikációs eszközök

Az exoszómák sejtek által kibocsátott extracelluláris vezikulák, amelyek sejtek közötti kommunikációt segítik elő (Tkach & Théry, 2016). Fő szerepük: Genetikai anyag (RNS, fehérjék) transzportja más sejtekbe. Immunválaszok szabályozása. Sérült vagy toxikus molekulák eltávolítása a sejtből. Ez a funkció azt sugallja, hogy egyes „vírusfertőzések” valójában sejtek közötti információs és méregtelenítési folyamatok, amelyek az egész szervezet alkalmazkodását segítik.

3.2. Exoszómák és vírusok hasonlósága

A vírusok és exoszómák szerkezeti hasonlósága arra utal, hogy funkcionálisan összefüggő rendszerek lehetnek (Gould et al., 2003). Mindkettő lipidmembránnal körbevett RNS- vagy DNS-tartalmú vezikula, amely sejtek között terjedhet. Ez felveti azt a lehetőséget, hogy bizonyos vírusok valójában exoszómák, amelyeket a sejtek bocsátanak ki az adaptáció és méregtelenítés érdekében.

4. Következtetések

A vírusok és exoszómák közötti kapcsolat új értelmezést adhat a fertőző betegségek természetéről. Ha a vírusok nem pusztán kórokozók, hanem genetikai és környezeti alkalmazkodás eszközei, akkor a járványok egy része biológiai frissítési mechanizmusokként is értelmezhető. Az exoszómák pedig segíthetnek a sejtek közötti információátadásban és a méregtelenítési folyamatokban, ami azt sugallja, hogy a szervezet vírusokat használhat fel saját védelmi és adaptációs mechanizmusaihoz.

Ez az új paradigma arra ösztönözheti az orvostudományt, hogy ne csupán harcoljon a vírusok ellen, hanem vizsgálja azok biológiai és evolúciós szerepét az emberi egészségben és alkalmazkodásban.



Hivatkozások

Dupressoir, A., Lavialle, C., & Heidmann, T. (2012). "From ancestral infectious retroviruses to bona fide cellular genes: role of the captured syncytins in placentation." Placenta, 33(9), 663-671.

Feschotte, C., & Gilbert, C. (2012). "Endogenous viruses: insights into viral evolution and impact on host biology." Nature Reviews Genetics, 13(4), 283-296.

Gould, S. J., Booth, A. M., & Hildreth, J. E. K. (2003). "The Trojan exosome hypothesis." Proceedings of the National Academy of Sciences, 100(19), 10592-10597.

Szerző: Babarik Péter Metafizikus

Minden Jog Fenntartva