Trianon mint lelki jelenség

Ismert, hogy a magyarságot ezer év óta sok trauma érte, de az elmúlt évszázad eseményei különösen súlyosak voltak. Mind közül számomra legsúlyosabb a trianoni békediktátum hatása. Az akkori magyar érzéseket jól jellemezte Ravasz László református teológus, püspök: ,Ha a testünk nem érezne fájdalmat, belesétálnánk a halál tüzes kemencéjébe. De mivel fáj és éget sorsunk tüzes kemencéje, mást, jobbat, különbet akarunk. A magyar fájdalom az életösztönünk riadója.” A trianoni fájdalom megjelent a kor költészetében, irodalmában, Áprily Lajostól kezdve Babits, Kosztolányi, Illyés Gyula, Németh László, József Attila, Kodolányi János, Karinthy Frigyes, Wass Albert és még mások műveiben. Az ilyen, fájdalmas történelmi eseményeknek a traumatikus hatása különböző szintű lelki sérüléseket, betegségeket okoz.

Manapság elmondhatjuk, hogy a trauma spektrum szinte epidémiának tekinthető, ami a legsúlyosabb pszichológiai, de különösen emocionális traumák megnyilvánulási formája, normális emberek reakciója abnormális helyzetben. A jelenséget poszttraumás stressz betegségnek nevezzük, a szakmai rövidítése PTSD. A kórképet magát, mint elkülönített entitást csak évek múlva határozták meg, akkor is sokáig csak háborús események következményeivel hozták kapcsolatba. A traumatizáló esemény néha olyan intenzív, hogy a személy teljesen lebénultnak érzi magát, úgy érzi, önbizalmát, védettségét elvesztette, képtelen megszólalni, választ adni. Sokkban van, az esemény testileg és lelkileg hatott rá, és a pszichés sokkoló hatás meg is marad. A kóros tünetek jelentkezhetnek azonnal, de felléphetnek később is. Az ember átélheti az eseményt álmában ismétlődve újra és újra, de éber állapotban is gondolatban. Kialakulhat fokozódó idegesség, szorongás, nyugtalanság, vegetatív tünetek, alvászavarok, rémálmok, pánikreakciók, csökkenő teljesítőképesség, később depresszió, öngyilkossági gondolatok, végbevitt öngyilkosság, agresszivitás, alkohol és drogabúzus. A kórállapot jelentkezhet közvetlenül az esemény kapcsán, és a tünetek fennállhatnak és maradhatnak három vagy akár hat hónapig, de a manifesztáció lehet sokkal később, akár évek múlva is. A gyógyulás sok mindentől függ. Számít a személy pszichológiai háttere, a neveltetése, a családi háttér, istenhit, a megküzdési stratégiák képessége, számít az életkor. A trauma fizikai és érzelmi hatások együttese, melyeket az egyén vagy akár egy nemzet közössége nem képes feldolgozni, így a trauma előtti egyensúlyi állapot nem tud kialakulni. És ha a feldolgozás az esemény generációjában nem történik meg, generációkon átívelően hat, következményei, a betegség tünetei megjelennek a későbbi generációkban anélkül, hogy a tünetek okát felismernék.

Fontos kérdés, hogy mi történik a trauma után. Itt merül fel a transzgenerációs sérülés lehetősége. Ebből a szempontból fontos kérdés, hogyan történik az információk tárolása. Ma már jól ismert tény, hogy a DNS erre nem elég, vagyis a tárolás testünkön kívül is lehetséges. Erre a modern fizika adhat választ. Rupert Sheldrake szerint lehetséges, hogy az információkat morfikus mezők viszik a korábbi generációtól a felmenők felé. Ezek kapcsolatteremtést létesítenek időn és téren át. Az úgy kell, hogy vegye, olvassa ezeket az információkat. Véleményem szerint ezek a morfikus mezők valójában memória-mátrixok a jungi kollektív tudattalanban. David Bohm Nobel-díjas kvantumfizikus a valóság kettős dimenzióját határozta meg. A külső dimenzió jeleníti meg a külső fizikai és biológiai jelenségeket, a belső dimenzió mélyebb szint, mely direkt nem vizsgálható. Ezt a szintet befoglaló szintnek nevezte, mely a külső szintet magába foglalja. Kari Pribrammal együtt megalkották a Pribram-teóriát a holografikus univerzumról. Eszerint a természetben lévő időkapcsolatokat a holografikus adattárolás őrzi meg, és az események holografikus adattárolása képes megőrizni az emlékeket, így ez az adattárolás teszi lehetővé a korok, generációk közötti információk, emlékek megőrzését. Más teóriák is vannak az információk megőrzéséről, így László Ervin pszi-mező elmélete, mely szerint minden élő szervezetnek a DNS-en kívül a pszi-mezőben is van egy információhalmaza. Kezdetben ezt a pszi-mezőt Akasha mezőnek nevezte. Az agy nagyon inputérzékeny, és képes arra, hogy ezeket a tárolt információkat olvassa. És ez a pszi-mező képes a mások pszi-mezőjében tárolt információval kapcsolatot létesíteni. Ezek azonban más, mélyebb tudati szinten zajlanak. Itt csak megemlítem a Rizolatti által 1996-ban az agyban leírt úgynevezett tükörneuronokat, melyek lehetővé teszik a mások gondolataival, megnyilvánulásaikkal kapcsolatos átélést. Itt pedig eszembe jut a jungi szinkronicitás, a kollektív tudattalan egyik működési formája, mely szerint minden mindennel összefügg, és véletlen nem létezik. Sheldrake használta a telepátia kifejezést ezekre a jelenségekre.

A véleményem az, hogy a különböző teóriák, melyek az információk tárolásáról szólnak, valójában a jungi kollektív tudattalanról szólnak. Kizárólag teoretikus úton megközelítve azt mondhatom, hogy a nemzet emlékei a nemzet kollektív tudattalanjában megvannak, megőrződnek ugyanúgy, mint az egyes ember emlékei az egyéni tudattalanban, melyek hipnózis útján felszínre hozhatók. Tehát az egyes ember életélményeit tudjuk vizsgálni hipnózis segítségével, de a nemzetet ért történelmi traumák hatását csak közvetve vizsgálhatjuk. Ezt teszik lehetővé a modern fizika említett, ma még tudományosan vitatott teóriái, melyek magyarázatot adnak a transzgenerációs emlékek megértésére. Ma úgy gondoljuk, hogy a generációkat ért régebbi vagy későbbi traumák a kozmikus tudatban maradnak, valamint az ivarsejtek DNS-ének metilációjával is továbbadódnak, és készek arra, hogy megismerjük őket. Hazánk szempontjából az egyik legsúlyosabb trauma a trianoni békediktátum, mely súlyos hatással volt a néplélekre, és transzgenerációs hatás formájában a társadalomban tudva vagy tudattalanul, kognitív szinten ma is pszichés betegségeket okoz. A spirituális értékeket, a hit, a haza, a nemzet, a közösség, a család fontosságát kell visszaépíteni a lelkekbe. Ami a nemzeti traumát illeti, csak a kibeszélés, a titok megszüntetése, az igazság kimondása hozhat gyógyulást. Némi reményt ígér ebben a folyamatban például a román-magyar párbeszéd szervezése. Ehhez hasonlókra van szükség a többi környező országok magyarsága érdekében. Kell találni kölcsönösen olyan értelmiségieket, akik felismerik az őszinteség szükségességét. Ha az elszakított nemzetrészek boldogan és büszkén átélhetik magyarságukat, a nemzet spirituális egységét, a nemzeti identitást, ha kapnak területi autonómiát, ha a nemzeti összetartozás élményét veszély nélkül átélhetik, ez elhozza a gyógyulást, és elveszhet a fizikai országhatár jelentősége. A közösség megtartó erejében és a Gondviselés segítségében bízva kell a jövő felé tekintenünk.

Forrás:  Magyar Krónika, 2020. Január (7. évfolyam, 1. szám)