Hírek

Az Ember Szezonális Biológiai Működései

Az ember hajlamos úgy gondolni magára, mint egy önálló, zárt rendszerre: egy testre, amely a saját belső szabályai szerint működik. A modern biológia azonban egyre világosabban mutat rá arra, hogy valójában mélyen be vagyunk ágyazva a természet ciklusaiba. A nappalok és éjszakák váltakozása, az évszakok ritmusa, a fény mennyisége vagy akár a környezeti hőmérséklet mind olyan tényezők, amelyek finoman, de folyamatosan alakítják a szervezetünk működését. A testünkben működő biológiai órák – az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer összetett hálózatán keresztül – képesek érzékelni ezeket a változásokat, és hozzájuk igazítani a belső folyamatokat. Ez a ritmikus alkalmazkodás hatással van az alvásunkra, az energiaszintünkre, az anyagcserénkre, sőt még a hangulatunkra és az immunrendszerünk működésére is. Az elmúlt évtizedek kutatásai egy még mélyebb réteget is feltártak ebben a rendszerben: a mikrobiomot, azt a hatalmas mikroorganizmus-közösséget, amely velünk együtt él, és aktív szerepet játszik a szervezet szabályozásában. A bélrendszerben élő baktériumok nem csupán passzív lakók, hanem egyfajta biológiai ökoszisztémát alkotnak, amely folyamatos kommunikációban áll a testünkkel és reagál a környezeti változásokra. Ahogy a természet ciklusai változnak, úgy alakul át bennünk is számos biológiai folyamat. A tél regenerációs időszakát a tavasz átállása követi, majd a nyár aktivitása és az ősz felkészülése zárja az éves biológiai kört. Ezek a ritmusok nem csupán kulturális megfigyelések: a modern tudomány egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a szervezetünk valóban szezonális módon működik. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogyan hangolódik rá az emberi test a természet ritmusaira, milyen szerepet játszik ebben a biológiai óra és a mikrobiom, valamint hogyan jelennek meg ezek a folyamatok olyan mindennapi jelenségekben, mint például a tavaszi fáradtság vagy a hagyományos böjti időszakok.

Az irritábilis bél szindróma (IBS) funkcionális és biológiai-érzelmi értelmezése

Az irritábilis bél szindróma (IBS) a funkcionális gasztrointesztinális betegségek egyik leggyakoribb formája, melynek patomechanizmusa a hagyományos orvosi modellek szerint multifaktoriális és részben tisztázatlan. Jelen tanulmány célja az IBS tüneteinek és fennmaradásának értelmezése a German New Medicine (GNM) és a Recall Healing elméleti keretrendszereiben. E megközelítések az IBS-t nem strukturális patológiaként, hanem biológiailag értelmezhető adaptív válaszként vizsgálják, amely krónikusan fennmaradó érzelmi konfliktushoz kapcsolódik. A tanulmány egy konkrét esetpéldán keresztül mutatja be a konfliktus kialakulásának, „sínen tartásának” és potenciális feloldásának mechanizmusait, valamint röviden tárgyalja a bél–agy tengely és a mikrobiom szerepét a tünetek modulációjában.

 

Hisztamin intolerancia és szorongásos tünetek

A hisztaminintolerancia napjaink egyik gyakran félreértett jelensége, amelynek tünetei – a bőrviszketéstől a szorongáson át a hasi panaszokig – számos szervrendszert érintenek. A hagyományos orvoslás rendszerint a DAO enzim hiányával magyarázza a problémát, és megoldásként diétás megszorításokat vagy tüneti kezelést kínál. A Germán Gyógytudomány (GNM) és a Recall Healing ezzel szemben egy mélyebb értelmezési szintet tár elénk: nem betegségekről, hanem értelmes biológiai válaszprogramokról beszélnek. E szemlélet szerint a test mindig egy aktuális vagy múltbéli érzelmi sokkra válaszol – méghozzá logikusan, az evolúció túlélési stratégiái mentén. A hisztamin például a riadókészültség, a veszélyérzet, az elhárító mechanizmusok közvetítője, míg a DAO enzim működése szoros kapcsolatban áll a bél nyálkahártyájával, és ezáltal a „nem tudom megemészteni” típusú konfliktusokkal. A tünetek így nem hibák, hanem nyomravezető jelek a lélek-agy-szerv egységes működésében. Különösen izgalmas megfigyelés, hogy a „hisztis” gyermeki viselkedés milyen pontosan leképezi ezt a biológiai láncot. A magyar nyelv sem véletlenül nevezi „hisztinek” azt az állapotot, amikor egy gyermek nem kapja meg, amit szeretne – sőt, a „hiszti” szó gyöke meglepő módon hangtanilag is emlékeztet a „hisztaminra”. Ez a cikk arra vállalkozik, hogy átfogóan bemutassa a hisztaminintolerancia, a DAO-enzim, a szorongás és a bolygóideg összefüggéseit a Germán Gyógytudomány és a Recall Healing keretrendszerében – és új fénybe helyezze azt, amit eddig pusztán „érzékenységnek” vagy „hisztinek” neveztünk.

A magas vérnyomás biologikus okai

A magas vérnyomás, vagyis a hipertónia, napjaink egyik legelterjedtebb népbetegsége. Az akadémikus orvostudomány szerint a kiváltó okok között szerepel a túlsúly, a mozgáshiány, a sófogyasztás, a genetikai hajlam és a krónikus stressz. A diagnózis legtöbbször rutinvizsgálat során születik meg, és azonnal megindul a gyógyszeres kezelés. A vérnyomáscsökkentők célja a tünetek kordában tartása – gyakran egy életen át. Az orvosi protokoll ritkán teszi fel a kérdést: Miért emelkedett meg a vérnyomás éppen ennél az embernél, éppen most? Itt jön képbe egy teljesen más nézőpont: a biologikus szemlélet. A Germán Gyógytudomány (GNM) szerint a magas vérnyomás nem betegség, hanem egy értelmes biológiai válasz. Nem hiba a test működésében, hanem egy alkalmazkodási folyamat része, amelyet egy lelki megrázkódtatás indít el. Az első ilyen ok lehet egy folyadék-konfliktus, amikor a szervezet vízvisszatartással reagál a túlélés érdekében – ez megemeli a vérnyomást. A második gyakori ok az érfeszültség, amikor az ember állandó „küzdőüzemmódban” él – ezzel is nő a vérnyomás. A harmadik, kevésbé ismert, de annál fontosabb ok a lelki túlhajszoltság konfliktusa, amely gyakran a segítő szakmák képviselőit érinti. Ennek megoldási szakaszában, az epikrízis során, akár hirtelen és veszélyesen magas vérnyomás-kiugrás is előfordulhat. A biologikus megközelítés egyéni konfliktusokat keres, nem egy általános normát próbál rákényszeríteni mindenkire. Nem a betegség elnyomása, hanem a kiváltó konfliktus tudatosítása a cél. E szemlélet szerint a vérnyomás csak „üzenet”, nem ellenség. A megértett és feloldott konfliktus után a test is visszatér az egyensúlyba – gyógyszer nélkül. A kérdés már nem az, hogy „Milyen gyógyszert szedjek?”, hanem hogy „Mit éltem meg úgy, hogy a testem így reagáljon?” A biologikus gondolkodás visszaadja a felelősséget – és ezzel együtt a gyógyulás lehetőségét is. A magas vérnyomás így nem csupán „kezelendő adat”, hanem egy értékes jelzőfény a lélek térképén. És ha megtanulunk figyelni ezekre a jelekre, a testünk többé nem ellenség, hanem szövetséges lesz az öngyógyulásban.

Nagypéntek üzenete és az 1-es típusú Diabetes

 A vallás, a pszichológia és a testi betegségek világa gyakran messze eső területeknek tűnnek. Mégis, ha átvitt értelemben vizsgáljuk őket, meglepő összefüggések bontakozhatnak ki. Vajon milyen kapcsolat lehet Jézus Krisztus keresztrefeszítése és a Diabetes 1, egy autoimmun betegség között? E cikk épp e kérdést vizsgálja pszichoanalitikus, epigenetikus és biológiai konfliktus feltáró elméletek szemléletében.

 

Kanyaró és egyéb gyermekkori laphám elváltozások gyógyítása

A kanyaró nemcsak testi tünet, hanem a Recall Healing és Total Biology szemlélet szerint egy elválasztási konfliktus biológiai megnyilvánulása is lehet. Ez a konfliktus akkor alakul ki, amikor a gyermek túl korán, hirtelen vagy fájdalmasan tapasztalja meg az anyjától való elszakadást – például amikor az anya munkába áll 3 hónappal a szülés után, ahogy ez gyakori az USA-ban. A test a helyreállítási gyógyulási szakaszban bőrtünetekkel, lázzal, kanyaróra jellemző kiütésekkel reagálhat. A szövődményeinek mondott testi tünetek pedig egyenként különböző biológiai konfliktusokhoz, az elválasztási sokk-élménykor vagy utána megélt lélek-agy-szerv szinteken történő biológiailag értelmes különprogramok működéséről szólnak. Pl. hörgőgyulladásnál birtokon belüli félelem sokk-élményt keresünk, ahol a kisgyermeknek az elsődleges birtoka az édesanyja. További részletek a cikkben.

A vírusok, mint „biológiai frissítések”

A vírusokat hagyományosan külső kórokozóknak tekintik, amelyek fertőző betegségeket okoznak. Azonban az utóbbi évtizedekben egyre több bizonyíték utal arra, hogy a vírusok és exoszómák funkciója nem csupán patogén hatású, hanem részt vesznek a sejtek közötti kommunikációban és az evolúciós adaptációban. Az emberi genom jelentős része endogén retrovírusokból áll, amelyek a fajok közötti genetikai információátadásban és az evolúciós változásokban játszanak szerepet. Továbbá, az exoszómák és endoszómák szerepe a sejten belüli méregtelenítési és információs folyamatokban arra utal, hogy a "vírusfertőzések" egyes esetekben nem külső támadásként, hanem a szervezet belső válaszreakciójaként értelmezhetők. Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy a vírusok és exoszómák újraértelmezhetők-e egy biológiai információs rendszer részeként, amely a sejtek és organizmusok közötti kommunikációt segíti.
 

Holografikus memória

A holografikus univerzum, a holografikus agy és a szervek memóriája: Egy új paradigma a tudományban. Az elmúlt évtizedekben egyre több kutatás és elmélet foglalkozik az univerzum holografikus természetével, valamint az emberi agy és szervek működésének hasonló jellegzetességeivel. E három terület összekapcsolása nem csupán a fizika és a biológia határait feszegeti, hanem egy új szemléletmódot is kínál az emberi test és a világmindenség megértésére.  A Recall Healing emlék felidéző gyógyítás és a transzgenerációs pszichogenetika a holografikus emlékezet tudatalatti működéseit használja az oki feltárások alatt, ahol egy szerv elváltozásainak lehetséges okait tárja fel, hogy spontán gyógyulási folyamatok indulhasanak el vagy fejeződjenek be automatikusan.

Hogyan lehet feldolgozni a felmenőink bűneit?

Hogyan lehet feldolgozni, ha felmenőink kegyetlen bűnöket követtek el? Jennifer Teege félig nigériai, félig német, és 38 évesen, véletlenül fedezte fel, hogy ő a hírhedten kegyetlen náci parancsnok, Amon Göth unokája. Rainer Höss megtagadta nagyapját, Rudolph Hösst, aki az auschwitzi haláltábor parancsnoka volt. És Mosab Hassan Yousef, a Hamász terrorszervezet alapítójának fia is szakított a gyökereivel. Riportunkban most körbejártuk, hogyan lehet feldolgozni, ha őseink kegyetlen bűnöket követtek el, valamint hogy mit jelent az örökölt sors és a transzgenerációs trauma.

Trianon mint lelki jelenség

Ismert, hogy a magyarságot ezer év óta sok trauma érte, de az elmúlt évszázad eseményei különösen súlyosak voltak. Mind közül számomra legsúlyosabb a trianoni békediktátum hatása. Az akkori magyar érzéseket jól jellemezte Ravasz László református teológus, püspök: ,Ha a testünk nem érezne fájdalmat, belesétálnánk a halál tüzes kemencéjébe. De mivel fáj és éget sorsunk tüzes kemencéje, mást, jobbat, különbet akarunk. A magyar fájdalom az életösztönünk riadója.” A trianoni fájdalom megjelent a kor költészetében, irodalmában, Áprily Lajostól kezdve Babits, Kosztolányi, Illyés Gyula, Németh László, József Attila, Kodolányi János, Karinthy Frigyes, Wass Albert és még mások műveiben. Az ilyen, fájdalmas történelmi eseményeknek a traumatikus hatása különböző szintű lelki sérüléseket, betegségeket okoz.

 

Oldalak