Bemutatkozás
Szenvedélyem a tudatalattiban lévő okok feltárása és a testi tünetek megszüntetésében való segítség. Parapszichológiával és pszichotronikával 2003 óta foglalkozom. Az évek során több hihetetlennek tűnő spontán öngyógyulásnak voltam közvetlen tanúja, amik a tudásomat erősítették meg. Természetesen minden fizikai szintű elváltozás helyreállítása az emberben az agy által automatikusan megy végbe, miután megtaláljuk a biológiai konfliktusokat és feloldjuk a hozzájuk kapcsolódó síneket. Az élet folyamatos változás és áramlás. Vízöntőként törekszem arra, hogy az energetikai változásokkal együtt haladjak összhangban, folyamatosan fejlődjek és mindennap több tudásra tegyek szert azért, hogy a hozzám forduló embereknek mindig tudjak segítséget nyújtani a sorsukat formáló problémákban. Szerencsém volt több nagyszerű tanítótól és energetikai segítőtől tanulnom, illetve személyesen konzultálnom. 2014-ben az Isteni gondviselésnek köszönhetően rátaláltam a Recall Healing biológiai önismereti módszertanra és a transzgenerációs pszichoanalízisen alapuló pszichogenetikának elnevezett tudásra, ami az életem értelme és a kutatási területemmé vált. A metafizikát így ötvözhetem egy megértésre és felismerésre épülő technikával, ami által sokkal nagyobb az eszköztár, hogy megértsük a mentális vagy biológiai 'betegségek' valódi okait. A 'betegségek' titkainak feltárásával, a megértéssel, a felismerésekkel, a biológiai konfliktusok beazonosításával és gyakorlati szinten történő megoldásával még nagyobb százalékban érhetünk el teljes regenerálódást bármilyen elváltozásból az akadémikus orvoslással együttműködve természetesen.
Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy tanulhattam személyesen a magyarországi Germán Gyógytudomány csapat jóvoltából Dr. Ryke Geerd Hamer jobb kezétől Helmut Pilhartól és egy másik Hameri tanítványtól Nicolas Barrotól is a Biologika Szabadegyetem szervezése által. A Recall Healing magyarországi képviseletének köszönhetően, pedig minden Recall Healing tanfolyamon, amit PHD. Gilbert Renaud tartott Magyarországon 2015-től kezdődően részt vehettem. A Biologikusan Gondolkodók Recall Healing Facebook tanuló csoport moderátoraként és szakértőjeként szintén sokat tanultam az utóbbi több mint 7 évben.
Visszajelzések